Vakolatot, de melyiket?

Vakolat

A házépítés során a kőműves munkák befejező szakasza, a nemes-vakolat készítés. A nemesvakolat fogja megadni a ház külső felületét és a színét. Azonban nem csupán nemesvakolat létezik, hanem normál vakolat is, ami a téglafalakra kerül még glettelés előtt.

Sok fajta vakolat létezik!

Kötőanyag alapján lehet a vakolat mészhabarcsos, cementtel javított mészhabarcsos, gipszhabarcsos, cementhabarcsos, agyaghabarcsos, vagy műgyanta illetve vízüveg alapú.

Rétegszám alapján is 2 fajta vakolat közül választhatunk: egyrétegű és többrétegű.

Továbbá az is fontos, hogy kültéri vagy épp beltéri az a vakolat, amit keresünk.

A vakolat lehet kézi felhordású vagy gépi felhordású, illetve fontos még az is, hogy vannak általános rendeltetésű vakolatok, illetve speciálisak. Ilyen lehet a vízzáró vakolat, amit nyilván speciális célokra fejlesztettek ki.

Sőt, a ház külső burka, amit mindenki lát, az pedig a nemesvakolat, ahol nem csak színeiben, de struktúrájában is sok fajta közül választhatunk. Ezért is fontos nem csak a ház színét kiválasztani, hanem ennek a rétegnek a struktúráját is, mert ez meghatározó lehet az épület látványában.

Megosztás